folyik a híd

 - Amikor így nézel - suttogta Sigil -, komolyan aggódom az életemért. A szemed már nem is szürke, hanem...
 - Hanem?
 - Tajtékfehér. A tekinteted olyan üres és távoli, mintha nem engem látnál, hanem azt a borzadályt, amivé a következő húsz év alatt válnom kell... ha nem szerzek előbb egy adagot a híres elixíredből.
 - Nem telne örömöd az eredményben.
 - Ki tudja? - A lány még közelebb húzódott. - Téged nem csak ez gyötör, igaz?
 - Igaz.
 - Nem akarsz beszélni róla?
 - Sokáig tartana.
 Sigilt nem riasztotta az eshetőség.
 - Fogj bele most! Valami azt súgja, lesz türelmem hozzá. 
[...]

 - A szemed, Athalay.
 - Mi van vele?
 - Megint szürke. Mintha ember lennél, mintha engem látnál... és mintha elégedett lennél a megoldásoddal.
 - Mit bizonyít ez?
 - Hogy mi szajhák a sorsüldözött bajnokok számára is nélkülözhetetlen társaság vagyunk. Hogy nem az számít, mit tartanak rólad mások... hanem amit teszel, és amit magadról gondolsz.
[...]